Sokszor eszembe jut a keksz és a tea, amit magunkkal vittünk amikor óvoda után kisétáltunk a parkba, a háta mögé eldugott labda, amit nekem szánt ajándékba.
Ő sose kiabált. Ha valami bántotta csak a szemén láttuk. Halkan bement a szobájába és anyukám tudta: a Mama szomorú. Valamiért úgy érzem, engem szeretett a világon a legjobban.
Gyerekfejjel sok mindent másképp láttam, nem mindig fogadtam meg az intelmeit:
Tudod mama, már más világ van! -mondtam
Pedig dehogy...
Ma már tudom, hogy az arca apró ráncai, mélyebb barázdái mind-mind tele voltak szeretettel, bölcsességgel és mindennel, ami ő volt és ami a lelkemnek hiányzik.
Ez a gondolatmenet inspirált, hogy felforgassuk a világot!
Eszedbe jutott már, hogy az ünnepekre készülődve elvisszük a gyerekeket egy fényképészhez, a képet bekeretezzük, masnit kap és tudjuk, ennél szebb ajándékot nem is adhatnánk a dédiknek, nagyiknak.
Te mikor kaptál a mamádról, a papádról képet? Kaptál valaha?
Most fordul a kocka:
Hívd el a Nagyit egy teára hozzám!
Mire gondolok? Kialakítunk a Te nagyid, dédid számára egy kellemes kis teázós zugot itt nálunk.
Szabad levegőn sok-sok virággal, kényelmes kerti fotellel, rengeteg teával és egy kis aprósüteménnyel.
Ugye jól hangzik?
Öröm neked is, hiszen közös program, öröm mindenkinek, hisz lássuk be, róluk sosincs kép....
Öröm neked is, hiszen közös program, öröm mindenkinek, hisz lássuk be, róluk sosincs kép....
Ő az én Mamám. A képet akkor csináltam, amikor 12 éves voltam.
Talán ez az egyetlen képem róla.
Talán ez az egyetlen képem róla.
A fotózást április második felétől indítjuk, amikor már kellemes a szabadban:)
Nemsokára indítjuk a generációs fotózásunkat is! Részleteket itt a blogban fogom megírni nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése